A községi általános iskola mindig is arra törekedett, hogy szakmai segítséget nyújtson a térség pedagógusai és iskolás korú gyermekei számára. Számos alkalommal szervezetek konferenciákat, bemutató tanításokat, s hívtak meg rangos előadókat ennek érdekében.


E törekvésének most egy új eredménye született. Egy megállapodást kötöttek a váci Boronkay György középiskolával abban, hogy közös összefogással szerveznek a tehetséges gyermekek számára egy felvételire felkészítő tanfolyamot. A megye nyugati szélének a természetes vonzása ugyanis többnyire Vác irányába viszi a tanulókat, de dolgozni, vásárolni is könnyebb az itt élők számára a Duna-parti városban. A tanfolyam kezdő napján Fábián László, a műszaki középiskola igazgatója is ellátogatott Diósjenőre.
– Honnan jött az ötlet, hogy épp Diósjenőn alakítsák ki az egyik bázishelyüket?
– Két oka is van. Az egyik, hogy Mocsári Gergely, a diósjenői iskola vezetője általános iskolás koromban igazgatóm volt szülőfalumban, Borsosberényben. A másik, hogy mindkettőnk fejében egyszerre fogalmazódott meg, hogy lépnünk kell a tehetséges gyermekek támogatása érdekében. A Boronkayban még ma is háromszoros a túljelentkezés, sőt van olyan nyelvi szakunk, ahol hatszoros, de mégsem ülhetünk a babérjainkon. Tudomásul kell vennünk, hogy versenyhelyzet van, s ezért ismertté kell tennünk az iskolánkat, kedvet csinálva biztatnunk kell a tanulókat, hogy bátran jelentkezzenek hozzánk felvételizni. A másik hasonló központot a Börzsöny túlfelén, Kemencén szerveztük meg.
– Mik a tapasztalataik az iskolájukba jelentkező tanulókról?
– Egyre növekszik a városból érkező tanulók aránya. A statisztikai mutatók azt igazolják, hogy a városból érkezők pillanatnyi tudása, felkészültsége, az iskoláik jobb felszereltsége, lehetőségei miatt a nyolcadik év végén magasabb szintű, mint a kis falukból érkezők átlaga. Nekünk azonban nemcsak egy pillanatnyi tudást kell mérnünk, hanem a képességet is meg kell látnunk. Azt is tapasztaltuk, hogy a szorgalmas és tehetséges falusi tanulók aztán az évek során leelőzik városi társaikat.
– Milyen tematika mentén foglalkoznak a gyerekekkel?
– A középiskolánk tanárai állították össze a tematikát, de az oktatásban részt vesznek a jól felkészült diósjenői kollégák is. A tanfolyamok matematika, magyar, angol és számítástechnika tantárgyak keretei közt készítik fel a gyerekeket a felvételire. Természetesen az önmagában nem érdem, ha valaki részt vesz a felkészítőn, azért nem kap pluszpontot, arra törekszünk inkább, hogy segítséget nyújtsunk ahhoz, hogy saját erejükből jussanak be az iskolánkba.
– Az általános iskoláknak is tudomásul kell venniük a versenyhelyzetet – vette át a szót Mocsári Gergely. Ma az összefogás, az iskolatársulások korát éljük. Elébe kell mennünk a folyamatoknak. Amelyik iskola többet tud nyújtani, az lesz majd a vonzóbb a tanulók és szüleik számára is. Minden iskola keresi azt a pluszt, amellyel többet tud kínálni. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha időben lép az intézmény, s többet vállal magára, mint az kötelező.
– Mik a feltételei annak, hogy valaki részt vegyen ezen a tanfolyamon?
– Minden iskolát értesítettünk a térségünkből erről a lehetőségről. Szendehelyről, Borsosberényből, Nagyorosziból és Tereskéről érkeztek diákok. A jó együttműködés eredményeként a tanfolyamot ingyenesen tudjuk biztosítani a résztvevők számára.
Fábián László igazgató, a gyermekekhez szólva mutatta be intézményét. A Boronkay az ezer rangsorolt középiskola összevetésében is igen rangos helyet vívott ki magának több mérőszám tekintetében is. Nem véletlen tehát, hogy a nyelvvizsgát szerzők aránya eléri a 61, a továbbtanulók száma pedig a 81 százalékot. Arra törekednek, hogy a térség tudásközpontjává váljanak. Ehhez van szükség az okos, intelligens, tehetséges tanulókra, kik azt is megtapasztalhatják, hogy nem mindig a tudás megszerzése a fontos, hanem az odavezető út végigjárása is.
|